Az Európa-bajnok olaszok elhasaltak, Oroszországot kizárták, a háborús fél, Ukrajna sorsa még nyitott. Nemzeti tizenegyünk ezúttal sem ugrotta meg a szintet.
Körképünk a vb-selejtezőről.
2022. április 06. 22:12
p
0
0
0
Mentés
A huszonkettedik labdarúgó-világbajnokságot 2022 őszén, november 21. és december 18. között rendezik. Természetesen nem őszi körülmények között, hiszen a helyszín a Perzsa-öbölben található kis ország, Katar, ahol az átlaghőmérséklet ilyenkor 20 fok körül van.
A négyhetes tornán harminckét válogatott vesz részt, a selejtezők jelentős része a múlt héten zárult. A szokásoknak megfelelően Katar a rendezési jog elnyerésével automatikusan résztvevője lett a mezőnynek, mint utólag kiderült, ez a válogatott lesz az egyetlen, amely először vesz részt a világbajnokság végjátékában.
A selejtezőkből a négyszeres világbajnok Németország csatlakozott először hozzá. A sorozat közben szövetségi kapitányt váltó Nationalelf nagy meglepetésre elveszített egy mérkőzést (ez száz év alatt harmadszor fordult vele elő vb-selejtezőn), de kétség nem férhetett ahhoz, hogy mosolyogva lesz első. A második helyre a Duisburgban győző Észak-Macedónia futott be, ám a pótselejtezőn elbukott.
Németország kvalifikációja után egy nappal Dánia jutott ki a vb-re. Imponáló teljesítménnyel, a kilencedik meccs hajrájáig gólt sem kapott. Végül a második helyen végző Skócia legyőzte, és pótselejtezőt vívhat majd Ukrajnával, ha a háborús helyzet megengedi. A német és a dán válogatott még októberben kijutott a tornára, és november közepén, az európai selejtezők zárultával újabb nyolc csapat érkezett a harminckettes táblára.
Kampányhajrá Dombóváron, illetve Tolna vármegye 2. számú egyéni választókerületében, az esélyes jelölt a fideszes Csibi Krisztina. Bár előrehozott választást követel, ezen a voksoláson a Tisza Párt nem indul. A Mi Hazánk Dúró Dórát, a Demokratikus Koalíció Takács Lászlót indítja. Riport.
A kommunikációs igazgató szerint, Brüsszelben dől majd el a küzdelem a múlt háború-, bevándorlás- és genderpárti erői és a békepárti, biztonságpárti és családpárti patrióták között.
p
1
0
3
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!